A birodalom fővárosa és a robbanásszerű növekedés
A 19. század második felében Berlin Európa egyik vezető ipari központjává vált — August Borsig mozdonygyára és Werner von Siemens távíróipari vállalata innen indult világhódító útjára —, bár teljes népességét tekintve ekkor még csak a harmadik legnagyobb európai város volt London és Párizs mögött.
A Német Birodalmat 1871. január 18-án kiáltották ki, ezután lett a frissen egyesített birodalom fővárosává. A következő évtizedekben a város lakossága robbanásszerűen nőtt: 1871-ben még csak 826 ezer, 1900-ra már majdnem 1,9 millió ember élt itt. Az igazi ugrás azonban 1920-ban következett be, amikor a porosz törvényhozás a Nagy-Berlin törvénnyel hét addig önálló várost és több tucat községet olvasztott egybe a fővárossal: Berlin területe tizenháromszorosára nőtt, lakossága pedig gyakorlatilag egyetlen adminisztratív tollvonással kétmillió fő alól közel négymillióra ugrott, a világ akkori harmadik legnépesebb városává téve azt London és New York mögött.
Az első világháború alatt a szövetséges blokád és a rossz termés miatt az 1916-17-es telet Berlinben "répatélként" emlegették, amikor a lakosság napi kalóriabevitele a normál harmada alá esett. 1918. november 9-én, a birodalom bukásának napján különös jelenet zajlott: délután Philipp Scheidemann szociáldemokrata politikus a Reichstag ablakából kikiáltotta a német köztársaságot, majd alig két órával később Karl Liebknecht a császári palota erkélyéről egy másik, "szabad szocialista köztársaságot" hirdetett ki — a nap jól szemléltette a forradalom kettős, egymással versengő irányzatait.
Az aranyévek és a diktatúra
A Weimari Köztársaság idején, nagyjából 1924 és 1929 között Berlin Európa egyik kulturális fővárosává vált: itt készültek a némafilm-korszak legnagyobb klasszikusai (Fritz Lang Metropolisa 1927-ben), itt működött a világ első szexológiai kutatóintézete, és itt zajlott a korszak legendás éjszakai élete — mindeközben az 1923-as hiperinfláció és az 1929-es világválság súlyos gazdasági megrázkódtatásokat is hozott, amelyek végül a nácik hatalomra kerülését segítették elő.
Hitlert 1933 januárjában nevezték ki kancellárrá, a februári Reichstag-tűzeset pedig ürügyül szolgált az alapvető polgári jogok felfüggesztésére. Hitler és építésze, Albert Speer grandiózus, meg nem valósult tervet dolgozott ki Berlin "Germania" néven történő átépítésére a világ fővárosaként, az 1936-os olimpiát pedig propagandacélra használták fel — jelképesen éppen ekkor szerzett négy aranyérmet az amerikai afroamerikai sprinter, Jesse Owens, ami sokak szemében cáfolta a náci faji felsőbbrendűség-ideológiát.
A háború előtt Berlin adott otthont Németország legnagyobb, mintegy 160 ezer fős zsidó közösségének. Az 1938-as Kristallnacht során a városban is felgyújtották a zsinagógák jelentős részét, majd 1941 októberétől megkezdődtek a deportálások: összesen több mint 60 ezer berlini zsidót hurcoltak el, túlnyomó többségüket meggyilkolták, elsősorban Auschwitz-Birkenauban. 1942 januárjában a berlini külvárosi Wannsee-villában tartott megbeszélésen magas rangú náci tisztviselők nem a népirtásról döntöttek — ez a döntés már korábban megszületett —, hanem annak végrehajtását hangolták össze. A háború Berlin számára 1945 áprilisában és májusában ért véget: a szovjet ostrom és a hozzá kapcsolódó harcok áldozatainak pontos száma a mai napig vitatott, a becslések a berlini civil áldozatokra 125 ezer és 300 ezer között mozognak, a városi épületállomány mintegy négyötöde valamilyen mértékben megsérült.
