A kikiáltás egy hosszú polgárháború záróakkordja volt. A Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt közötti összecsapásban 1949 folyamán végleg megfordult a hadiszerencse: a nacionalista kormány előbb Nankingból, majd Kantonból, végül Csengtuból kényszerült menekülni, miközben a Népi Felszabadító Hadsereg sorra morzsolta fel a Kuomintang elitegységeit.
A Népi Politikai Tanácskozó Testület szeptember 30-án fogadta el a népköztársaság megalakulásáról szóló kiáltványt, döntött a nemzeti zászlóról, a fővárosról és a himnuszról, valamint megválasztotta az 56 fős központi népi kormányt Mao Ce-tunggal az élén.
Az „egy Kína” elv
A bejelentés következményei messze túlmutattak Kína határain. A világ legnépesebb országa a hidegháború formálódó frontvonalának keleti oldalára került, Mao pedig a Szovjetunióval épített ki szoros szövetséget – a két ország a koreai háborúban már közvetlenül is együttműködött. Az új hatalom önmagát a korábbi Kínai Köztársaság jogutódjának és a kínai nép egyetlen legitim képviselőjének nyilvánította, ami megalapozta az „egy Kína” elvet, amely a mai napig a pekingi külpolitika sarokköve. A nemzetközi elismerés küzdelme két évtizedig húzódott: az ENSZ Közgyűlése csak 1971 októberében döntött úgy, hogy a kínai képviseletet – a Biztonsági Tanács állandó tagságával együtt – a Kínai Népköztársaság gyakorolja.
Az idei, 77. évfordulót Pekingben hagyományos zászlófelvonó ünnepséggel köszöntötték a Tienanmen téren, ahol a himnusz hangjaira vonták fel az ötcsillagos vörös zászlót. Hongkongban John Lee kormányzó és a vezetés tagjai az Aranybauhínia téren tartott ceremónián, majd ünnepi fogadáson vettek részt, a diszciplináris testületek légi és tengeri felvonulásával.
Az évforduló aktualitását éppen ez a rivalizálás adja. Alig egy héttel az ünnep előtt zajlott le Donald Trump és Hszi Csin-ping washingtoni csúcstalálkozója – egy éven belül a harmadik személyes találkozójuk –, amely áttörés nélkül, a kereskedelmi fegyverszünet mindössze január 10-ig történő meghosszabbításával zárult. A vitás kérdések – a vámok, a ritkaföldfémek exportja, a technológiai korlátozások és a mesterséges intelligencia körüli verseny – nyitva maradtak, miközben Hszi arra szólította fel Washingtont, hogy határozottabban lépjen fel a tajvani függetlenségi törekvésekkel szemben; a szigetnek ígért, mintegy 14 milliárd dolláros amerikai fegyvercsomag jóváhagyása továbbra is függőben van. A hetvenhét évvel ezelőtti polgárháborús végjáték tehát nem lezárt történelem: a tajvani szoros máig a világpolitika legveszélyesebb törésvonala, és az 1949-ben meghúzott vonalak ma is ott húzódnak a nagyhatalmi alkuk hátterében – immár a 2026-tól 2030-ig szóló 15. ötéves terv technológiai fejlesztésre és stratégiai biztonságra épülő logikájával megtámogatva.
