Tragédiával végződött egy görögországi légiparádé, amikor egy F-4 Phantom vadászgép lezuhant. Mindkét pilóta meghalt.
A Phantom története 1953-ban kezdődött, amikor a McDonnell Aircraft cég saját, korábbi F3H Demon fedélzeti vadászgépének továbbfejlesztésén kezdett dolgozni, jobb teljesítményt és bővebb képességeket keresve.
A típus 1960-ban állt hadrendbe a haditengerészetnél, majd rendkívüli sokoldalúsága miatt hamarosan a tengerészgyalogság és a légierő is rendszeresítette, és az 1960-as évek közepére a három haderőnem légiereje egyaránt nagymértékben támaszkodott rá.
Műszaki szempontból az F-4E változat 11,7 méteres fesztávolságú, 19,2 méter hosszú, kétüléses vadászgép volt, amelyet két General Electric J79-GE-17 hajtómű hajtott, összesen 35 690 font (mintegy 16 ezer kilogramm) utánégetős tolóerővel. Legnagyobb sebessége elérte a Mach 2,23-at (mintegy 2371 km/h), maximális felszálló tömege pedig 18 824 kilogramm volt. A gép kilenc külső függesztési ponton összesen több mint 8400 kilogrammnyi fegyverzetet – légiharc- és légiföld rakétákat, valamint különféle bombákat – volt képes hordozni.
Jellegzetessége volt, hogy eredetileg nem rendelkezett beépített gépágyúval, kizárólag radarvezérlésű rakétákra támaszkodott, és komplex érzékelő- és fegyverrendszereinek kezeléséhez elengedhetetlen volt egy második fős, a radarkezelő tiszt (RIO) jelenléte is – a vietnami háború tapasztalatai azonban megcáfolták azt az elméletet, hogy a rakéták feleslegessé tennék a közelharcot, ezért a későbbi F-4E változatba már beépítettek egy 20 milliméteres M61 Vulcan sokcsövű gépágyút is.
Bevetés a vietnámi háborúban és a Közel-Keleten
A Phantom a vietnami háborúban ment át a tűzkeresztségen, ahol az amerikai légi fölény és csapásmérés egyik gerincét adta.
A háború öt amerikai sztárpilótája Phantomon repült. A tapasztalatok nyomán számos speciális változat is született: az F-4G „Wild Weasel” az ellenséges radarok és légvédelmi rakétaütegek felderítésére és megsemmisítésére (SEAD-küldetésekre) specializálódott, míg az RF-4 felderítő változat elsősorban sebességre lett optimalizálva.
Az 1973-as jom kippuri háború tizenkilenc napja alatt az izraeli Phantom-századok több mint 3000 bevetést repültek, 80-nál is több légi győzelmet arattak, miközben 30-nál több gépet vesztettek – a háború alatt az F-4E-k végső győzelmi-veszteségi aránya egyes számítások szerint 17:1, míg mások szerint akár 21:1 is lehetett.
A gépeket az 1980-as években „Kurnasz 2000” néven korszerűsítették, és egészen 2004-ig szolgálatban maradtak az izraeli légierőnél. A Phantom emellett komoly szerepet játszott az 1980-as évek iráni–iraki háborújában is, ahol az iráni légierő fő csapásmérő eszközeként repült mélységi bevetéseket iraki célpontok ellen.
Az Egyesült Államokban épített 5057 példányból a légierő 2874, a haditengerészet és a tengerészgyalogság együttesen 1264 gépet vett át, míg 919 példány exportra készült, olyan országok légierejébe, mint Németország, az Egyesült Királyság, Izrael, Törökország, Görögország vagy éppen Irán.
Phantom F-4: még ma is több légierő használja
A típus a mai napig nem tűnt el teljesen az égből: 2026-ban Irán, Törökország és Görögország is üzemeltet még Phantomokat – Irán 63, Törökország 48, Görögország pedig 17 példánnyal rendelkezik.
Dél-Korea 2024-ben vonta ki utolsó gépeit a szolgálatból, az Egyesült Államok pedig már 2016-ban leszerelte az utolsó, célrepülőgépként használt Phantomjait is. Irán évtizedek óta hazai felújítással, visszafejtett alkatrészekkel és helyi gyártású elemekkel tartja repülőképes állapotban elöregedett F-4D/E és RF-4E flottáját – ezek a gépek a 2026 februárja óta zajló iráni–amerikai háborúban is bevetésre kerültek, igaz, komoly veszteségek árán: március 1-jén egy izraeli csapás az északkelet-iráni Tabrízi (Sahíd Madani) repülőtéren egy F-4 Phantomot és egy F-5-öst is megsemmisített a földön. A hetven éve tervezett vadászgép így, ha korlátozott számban is, de a mai napig részt vesz éles harci cselekményekben – ez önmagában is jól mutatja, mennyire időtállónak bizonyult az eredeti konstrukció.
