A müncheni konferencia 1938. szeptember 29-én délután vette kezdetét a bajor fővárosban álló Vezérházban (Führerbau), és csaknem tizenhárom órán át tartott. A négy kormányfő – Adolf Hitler, Neville Chamberlain, Édouard Daladier és Benito Mussolini – szeptember 30-án hajnali egy óra körül, egyes források szerint fél kettőkor látta el kézjegyével az iratot, amelyet azonban visszadátumoztak az előző napra. Ezért találkozhatunk a szakirodalomban szeptember 29-i dátummal is, jóllehet a tényleges megállapodás éjszaka született meg.

A „kompromisszumos" javaslatot hivatalosan Mussolini terjesztette elő, ám a szöveg magából a német külügyminisztériumból érkezett – így Hitler valójában a saját követeléseit kapta vissza nemzetközi paktum formájában. Csehszlovákiát, amelynek a létért feleltek, be sem engedték a tárgyalóterembe.

Az odavezető út hónapok alatt rajzolódott ki. Ausztria 1938 márciusi bekebelezése, azaz az Anschluss után a Csehszlovákiát katonai gyűrűbe vonó Hitler már áprilisban jóváhagyta a „Fall Grün" névre keresztelt haditervet, és tisztjeinek kiadta az utasítást, hogy az inváziónak legkésőbb október 1-jén el kell rajtolnia. A Konrad Henlein által irányított szudétanémet megmozdulásokat és a helyi fegyveres összetűzéseket – mint amilyen a szeptember 7-i ostravai incidens is volt – Berlin gátlástalanul ürügyként használta fel.

„Csehszlovákia számára olyan katasztrófát hoz, amelyet nem érdemelt meg"

Chamberlain szeptember 15-én Berchtesgadenben, majd Bad Godesbergben egyeztetett a Führerrel, aki minden egyes találkozón fokozta a nyomást, végül szeptember 28-i határidőt szabandó ki a Szudéta-vidék kiürítésére. Ezzel szemben Csehszlovákia semmiképpen sem volt védtelen helyzetben: 47 hadosztályt tudott mozgósítani, és a hegyvidéki határokat kiépített erődrendszer őrizte – a nyugati szövetségesek támogatása nélkül azonban Prága nem mert nyílt háborúba kezdeni.

A mai évforduló túlmutat magán az éjszakai aláíráson. Ugyanezen a napon, szeptember 30-án délelőtt a prágai Csernyin-palotában Kamil Krofta külügyminiszter tájékoztatta a brit, a francia és az olasz követet arról, hogy Edvard Beneš elnök és a kabinet elfogadja a müncheni határozatot. Krofta mélységesen elhibázottnak nevezte a nyugati hatalmak megbékélési politikáját, és egy olyan sokat hangoztatott figyelmeztetést hagyott hátra, amelyet a magyar sajtó is hangosan visszhangzott: a döntés szerinte „Csehszlovákia számára olyan katasztrófát hoz, amelyet nem érdemelt meg", és megjegyezte, hogy Prága nem lesz az utolsó áldozat. Néhány órával később, még aznap éjfél előtt Kazimierz Papée prágai lengyel nagykövet ultimátumszerű jegyzékben – a paktumnak a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségekre vonatkozó záradékára hivatkozva – tizenkét órás határidőt szabva követelte a teschen–frysztati terület átadását.

Szintén szeptember 30-án reggel írta alá Chamberlain és Hitler a két ország közötti külön nyilatkozatot a viták békés rendezéséről; ezt a papírfoszlányt lobogtatta aztán a brit kormányfő a londoni Heston repülőtéren, majd a Downing Street 10. ajtajából hirdette ki a „békét a mi időnkre".

Winston Churchill maró kritikája mára szállóigévé lett: „Önnek a háború és a szégyen között kellett választania. A szégyent választotta, s mégsem fogja elkerülni a háborút.”

A retororziók és területi veszteségek villámgyorsan következtek. Október 1. és 10. között a Wehrmacht öt szektorra bontva bevonult a Szudéta-vidékre, amely a csehszlovák államterület csaknem egyötödét, lakosságának pedig mintegy tizedét tette ki – magával ragadva a teljes határmenti erődrendszert is.

zátonyra futottak a komáromi egyeztetések

Lengyelország október 2-án fegyveres erővel szállta meg Teschen vidékét. A müncheni dokumentum függeléke nyitotta meg a kaput a magyar területi követelések előtt is: az október 8-án indult komáromi magyar–csehszlovák egyeztetések október 13-án zátonyra futottak, emiatt a magyar kabinet nemzetközi döntőbíráskodást kért, aminek eredményeként megszületett az 1938. november 2-i első bécsi döntés. Beneš október 5-én benyújtotta lemondását, és Nagy-Britanniába távozott az emigrációba.

Alig fél év múlva, 1939. március 15-én a német alakulatok átlépték Prága határát, így Csehszlovákia végleg eltűnt a térképről – 1939. szeptember 1-jén pedig kirobbant a második világháború.

München visszaköszön

A „München" kifejezés az utóbbi esztendőkben visszatért a nyugati külpolitikai diskurzusba: az orosz–ukrán konfliktus ürügyén először 2022-ben, majd a Washington által bedobott, 2025-ös huszonnyolc pontos rendezési terv vitáiban bukkant fel újra. Kijev konzekvensen hangoztatja, hogy nem lehet életképes olyan béketerv, amely az agresszor étvágyának kielégítésén alapul; ugyanakkor a geopolitikai elemzők – köztük az Európai Külkapcsolatok Tanácsának szakértői – arra is figyelmeztetnek, hogy a müncheni párhuzam morális tisztasága mellett komoly veszélyt is hordoz: ha minden egyes diplomáciai közeledést automatikusan elárulásként könyvelnek el, akkor a tárgyalás esélye is semmivé foszlik. Természetesen lényeges különbségek is mutatkoznak: az 1938-as Csehszlovákiával ellentétben Ukrajna mögött ma felsorakozott az Európai Unió tagállamainak zöme, Nagy-Britannia, Kanada és több távol-keleti partner is.

A 2026 őszi politikai környezet így rendkívül éles megvilágításba helyezi a történelmi évfordulót. A szeptember végi jelentések arról tanúskodnak, hogy a diplomáciai gépezet ismét mozgásba lendült – amerikai közvetítéssel, többlépcsős ukrán–amerikai, majd amerikai–orosz megbeszélések formájában –, miközben a legfőbb kérdésben, a határok és területek ügyében továbbra sincs átfogó kompromisszum, a frontokon pedig továbbra is vérre menő harcok zajlanak.