2026. augusztus 7-én Mekkában Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán aláírta a Mekkai Közös Védelmi Megállapodást, amelyet a nemzetközi sajtó gyorsan „iszlám NATO”-ként vagy „szunnita NATO”-ként kezdett emlegetni – a paktum ugyanis a NATO 5. cikkelyéhez hasonló kölcsönös védelmi klauzulát tartalmaz: a három ország bármelyike elleni agressziót mindhárman közös támadásnak tekintik.
Teherán is meghívást kapott? Egy egyoldalú iráni állítás nyomában
2026. augusztus 23-án a libanoni, Iránhoz és a Hezbollahhoz közel álló Al Mayadeen hírcsatorna azt állította, hogy Irán formális meghívást kapott a paktumhoz való csatlakozásra. Az állítás egyetlen forrása Mehdi Rahimi, az iráni parlamenthez kötődő Khaneh Mellat hírügynökség vezetője volt, aki szerint „Irán meghívást kapott... az ügy felülvizsgálat alatt áll” – írta többek között a WION és a Kurdistan24 is.
Független megerősítés azonban nincs: a Jerusalem Post külön kiemeli, hogy a hír kizárólag iráni forrásokra épül, a paktum egyik alapító tagja – sem Szaúd-Arábia, sem Törökország, sem Pakisztán – nem erősítette meg a meghívás tényét.
Egy nappal később, augusztus 24-én Esmail Baghaei iráni külügyi szóvivő cáfolta az értesülést: „Nem kaptunk formális meghívást, de felmerültek javaslatok párbeszédre ezekkel az országokkal a regionális kollektív biztonsággal kapcsolatban” – mondta, hozzátéve, hogy semmi nem utal arra, hogy a paktum Irán ellen irányulna, a Turkiye Today beszámolója szerint.
Akik még kivárnak
Szíria egyelőre fontolgatja, de nem lépett be a paktumba. Asaad al-Shaibani külügyminiszter augusztus 21-én úgy fogalmazott, hogy Damaszkusz „tanulmányozza” a csatlakozást, ugyanakkor hangsúlyozta:
– olvasható a Qatar News Agency összefoglalójában.
Szíria elsődleges prioritása egy Washington által közvetített izraeli biztonsági megállapodás, a csatlakozásról – saját szavai szerint – „még túl korai” tárgyalni, amíg a fókusz az izraeli támadások leállításán és az újjáépítésen van, írja a New Arab. A South China Morning Post elemzése szerint éppen az izraeli légicsapások – például az Aleppo melletti Abu al-Duhur légibázis elleni, állítólagos török katonai telepítést megelőző ürüggyel indokolt támadás – tolják a paktum felé Damaszkuszt, miközben Szíria óvatos marad, nehogy elveszítse az izraeli normalizációs csatornát.
A legrészletesebben dokumentált távolmaradó Egyiptom. Fidan „természetes partnerként” hivatkozik Kairóra, és azt állítja, hogy „a következő szakaszban” közéjük fog tartozni, technikai kérdésként beállítva a késlekedést – az Al Jazeera összeállítása szerint.
Karim Elgendy, a Chatham House szakértője szerint Kairó csak akkor csatlakozna, ha a szöveg védi az Egyesült Államokkal fennálló segélyviszonyát és a meglévő békeszerződéseit; kollégája, Ahmed Aboudouh úgy látja, Egyiptom „nem osztja” az alapító tagok fenyegetés-percepcióját, és inkább szűk hatókörű megállapodásokat preferál – idézi a Greek City Times.
Konkrét ütköző érdekként merül fel az energetikai együttműködés Görögországgal és Ciprussal (a Zohr, Aphrodité és Glaukosz gázmezők, LNG-terminálok, valamint a görög–egyiptomi villamosenergia-összekötő), amelyet egy Ankarához és Iszlámábádhoz fűződő szorosabb katonai kötődés veszélyeztetne, illetve az, hogy Kairó kerülné a szembekerülést Indiával, amely fontos gazdasági partnere, egy Pakisztán vezette tömb tagjaként – a Turkiye Today szerint Egyiptom csatlakozása rövid távon rendkívül valószínűtlen.
Katar hivatalosan nem tagja a paktumnak, de nyilvánosan üdvözölte: Sheikh Hamad bin Jassim Al Thani reményét fejezte ki, hogy az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai is csatlakoznak. Elgendy szerint Katar a „legtermészetesebb” jelölt, hiszen mindhárom alapító taggal szoros kétoldalú kapcsolatokat ápol, ugyanakkor nem világos, adna-e a formális tagság bármi pluszt a meglévő kétoldalú megállapodásokhoz képest – olvasható az IQAL elemzésében. Az Egyesült Arab Emírségek szintén kimaradt: Rijáddal fennálló súrlódások (Jemen, eltérő Irán-politika), egy szaúdi vezetésű, öblön kívüli hatalmakra épülő formátummal szembeni szkepticizmus, valamint az, hogy Abu Dzabi neheztel Pakisztánra amiért egy iráni támadáskor semleges maradt az Emírségekkel szemben, mind hozzájárul a tartózkodáshoz – az EAE nyilvánosan üdvözölte a paktumot, formális tagság nélkül.
A legpozitívabb – bár egyelőre csak érdeklődésig terjedő – jelzés Bangladesből érkezett. Humayun Kabir külügyi tanácsadó „pozitív hozzáállásról” beszélt, ugyanakkor jelezte, hogy a 2026 februárja óta hivatalban lévő Tarique Rahman miniszterelnök „Bangladesh First” doktrínája és egy nemzeti érdek-vizsgálat fogja meghatározni a végső döntést – a The Print, a Daily Sabah és a Kathmandu Post beszámolói szerint.
Emellett kevésbé dokumentáltan Azerbajdzsán, Jordánia és Kuvait neve is felmerült lehetséges csatlakozóként, hivatalos megerősítés nélkül. A tágabb regionális kontextushoz tartozik, hogy Szaúd-Arábia 2026. július 30-án egy 14 tagú, lazább tengerbiztonsági szövetséget is létrehozott Multinational Maritime Defense Alliance (MMDA) néven – ennek Bahrein, Banglades, Egyiptom, Jordánia, Kuvait, Pakisztán, Katar és Törökország is tagja –, míg a szorosabb kötelezettségeket jelentő Mekkai Paktumtól sokan továbbra is tartózkodnak.
Az előzmény: a 2025-ös szaúdi–pakisztáni egyezmény
A mekkai megállapodás nem előzmények nélküli. 2025. szeptember 17-én, a rijádi Al-Yamamah palotában Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös és Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök aláírta a Strategic Mutual Defence Agreement (SMDA) néven ismert kétoldalú egyezményt, amely kimondja: „bármely agresszió az egyik ország ellen a másik elleni agressziónak minősül” – bár elemzők szerint ez inkább politikai szolidaritási jelzésként, mintsem feltétel nélküli háborús garanciaként értelmezendő, a Wikipedia összefoglalója szerint.
Az egyezmény közvetlen kiváltó oka a 2025. szeptember 9-i izraeli légicsapás volt Dohában, amely megrengette az öbölmenti államok biztonságérzetét, és megkérdőjelezte az Egyesült Államok mint garantőr megbízhatóságát; az SMDA egy rendkívüli dohai arab–iszlám csúcstalálkozó után született, az IISS elemzése szerint. Az egyezmény nukleáris vonatkozása vitatott: Khawaja Asif pakisztáni védelmi miniszter kezdetben utalt rá, majd visszavonta a nyilatkozatát, a Belfer Center elemzése pedig egyenesen „inkább spekulatívnak” nevezi egy tényleges pakisztáni nukleáris esernyő gondolatát Szaúd-Arábia felett. Tartalmilag és politikailag a 2026-os Mekkai Paktum egyértelműen az egy évvel korábbi kétoldalú egyezmény kiterjesztésének tekinthető, még ha jogtechnikailag két külön dokumentumról is van szó.
„Nem igazi NATO” – a szakértői kritika
Több elemző szerint a Mekkai Paktum jelentősen eltér egy NATO-típusú szövetségtől. A South China Morning Post szerint iszlámábádi elemzők óvnak attól, hogy NATO-ekvivalensként kezeljék a megállapodást; maga Fidan is elismerte, hogy a klauzula „technikailag hasonló” az 5. cikkelyhez, de nem neveznek meg konkrét, közösen írásba foglalt fenyegetést.
A The Print elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy a három országnak nincs közös ellensége: Pakisztán fókusza elsősorban India és Kasmír, Törökországé a szíriai kurd fegyveres csoportok, Izrael és a keleti Mediterráneum. Az elemzés szerint a paktum három problémával küzd: nincs közös Ellenség, korlátozottak a gazdasági (Economy) lehetőségek, és hiányzik az Effektivitás, vagyis az interoperabilitás – nincs központi parancsnoki rendszer, nincs egyértelmű kötelezettségvállalás a védelmi kiadásokra vagy közös beszerzésekre, és nincs részletes reagálási terv sem.
A Middle East Council on Global Affairs elemzése szerint a megállapodás jelentősége „kevésbé a rendelkezéseiben, inkább abban rejlik, amit jelez” – egyfajta politikai elmozdulásként értékelik. Ahogy az elemzés fogalmaz: az ilyen kereteknek időre és erőfeszítésre van szükségük ahhoz, hogy kialakuljanak a szükséges intézmények, együttműködési szintek, koordináció és összehangolás, amelyek tényleges eredményt hoznak – olvasható az elemzésben. A Wikipedia összegzése szerint a paktumnak nincs integrált parancsnoki struktúrája, mindössze egy miniszteri bizottság, politikai és katonai bizottságok, valamint egy várhatóan Szaúd-Arábiában felállítandó állandó titkárság alkotja intézményi keretét – ez inkább koordinatív, mint operatívan integrált szerkezet. Mustafa Enes Esen volt török diplomata szerint a megállapodás „nagyrészt szimbolikus”, Mansoor Ahmed elemző pedig „regionális biztonsági és védelmi együttműködési keretként”, nem NATO-ekvivalensként jellemzi.
A három ország együttes katonai ereje
Bár a paktum intézményi integrációja korlátozott, a három alapító tag együttes katonai kapacitása jelentős. A Global Firepower Index 2026-os adatai alapján készült Al Jazeera-összeállítás szerint Pakisztán aktív állományi létszáma mintegy 660 ezer fő, Törökországé 481 ezer, Szaúd-Arábiáé 247 ezer – összesen tehát nagyjából 1,4 millió katona. Légijármű-állományuk összesen 3415 (Pakisztán 1397, Törökország 1101, Szaúd-Arábia 917), harckocsijaik száma együttesen 6046 (Pakisztán 2677, Törökország 2284, Szaúd-Arábia 1085), páncélozott járműveik száma pedig meghaladja a 179 ezret. Haditengerészeti eszközeik együttesen 344 egységet tesznek ki, ebből Törökországé a legnagyobb (192 egység, köztük 33 fregatt, 24 korvett és 22 tengeralattjáró), Pakisztáné 120, Szaúd-Arábiáé 32. A három ország 2026-os védelmi költségvetése összesen mintegy 124,4 milliárd dollárra rúg – ebből Szaúd-Arábia 63,9 milliárd, Törökország 51,4 milliárd, Pakisztán 9,1 milliárd dollárt költ.
A három tag közül egyedül Pakisztán rendelkezik nukleáris fegyverzettel, 1998 óta. A SIPRI 2026-os évkönyvéhez kapcsolódó, több nemzetközi lap által is idézett becslések szerint Pakisztán 2026 januári állapot szerint körülbelül 170 nukleáris robbanófejjel rendelkezik (összehasonlításképp India 190-nel) – lásd a SIPRI sajtóközleményét a 2026-os évkönyvről. 2025-ben a fejek száma nem nőtt, de a hordozóeszközök fejlesztése és a hasadóanyag-felhalmozás folytatódott; a becslések szerint az arzenál évi 5-10 fejjel bővülhet, ami a 2030-as évek elejére 200 feletti robbanófejszámot jelenthet – ezzel Pakisztán megelőzné az Egyesült Királyságot, és a világ ötödik legnagyobb nukleáris arzenáljával rendelkező országává válna.
Fontos megjegyezni, hogy nincs megbízható forrás egy olyan összesített adatra, amely a három ország blokkját a világranglistán elhelyezné, sem közvetlen, hivatalos számszerű összevetésre Irán vagy Izrael katonai erejével – az ilyen összevetések egyelőre spekulatívak maradnak.
