A palota közleményei az elmúlt tíz napban egyre rövidebbek és egyre borúlátóbbak lettek, a királyt augusztus 17-én szállították at Oslói Egyetemi Kórházba, hemolitikus anémia miatt. Ez egy ritka betegség, amelyben a szervezet gyorsabban bontja le a vörösvértesteket, mint amennyit pótolni tud.
A hétvégén a király állapota romlott. Augusztus 24-én a palota közölte, hogy a király antibiotikumot kap a vérében lévő bakteriális fertőzés miatt, és reagált a kezelésre. Másnap az állapotát „nagyon súlyosnak” minősítették.
Osloban és több nagyvárosban százak gyűltek össze, sokan virágot helyeztek el a palota előtt. Jonas Gahr Støre miniszterelnök lemondta a németországi útját.
Egy menekült gyerek Washingtonban
Harald 1937. február 21-én született a Skaugum-birtokon, Olav trónörökös és Märtha svéd hercegnő egyetlen fiaként. Három évvel később a német invázió szétszakította a családot: az anyja Svédországba, majd Finnországon át 1940 augusztusában az Egyesült Államokba menekítette őt és a két lánytestvérét, míg az apja a londoni norvég emigráns kormánynál maradt.
A leendő király a háborús éveket Washingtonban töltötte. Nyolcévesen, 1945-ben ott volt Franklin D. Roosevelt negyedik beiktatásán. A hazatérés után egy apró, de a norvég monarchia egész karakterét meghatározó döntés következett: Harald állami iskolába járt, nem magánintézménybe. A norvég királyi családban ő volt az első, aki nem magániskolában tanult.
Ez nem véletlen gesztus volt, hanem stratégia. A norvég monarchia 1905-ben, népszavazással jött létre, dán hercegből választott királlyal – és folyamatosan bizonyítania kellett, hogy nem idegen test a társadalomban. A XIV. század óta Harald volt az első Norvégiában született uralkodó.
A tanulmányai a Oslói Katedrális Iskolában, majd a Norvég Katonai Akadémián (1959, lovassági tisztjelöltként) és az oxfordi Balliol College-ban folytatódtak, ahol 1960-ban történelmet, gazdaságtant és politikát tanult – és jó evezős volt.
„Ha nem veheti el Sonját, nem nősül meg”
Harald kilenc évig járt Sonja Haraldsennel, egy oslói ruhakereskedő lányával, aki nem volt nemesi származású, ami az 1960-as évek európai monarchiáiban gyakorlatilag kizáró ok volt. V. Olaf király ellenezte a házasságot.
Harald ultimátumot adott az apjának: ha nem veheti el Sonját, egyáltalán nem nősül meg. Mivel ő volt az egyetlen trónörökös, ez nem érzelmi zsarolás volt, hanem a monarchia folytonosságának a kockára tétele: a norvég királyi ház egyetlen nemzedék alatt utód nélkül maradhatott volna.
Az olimpiai vitorlázó
Három olimpián indult vitorlázásban – Tokióban (1964), Mexikóvárosban (1968) és Münchenben (1972) –, és 1964-ben ő vitte a norvég zászlót a megnyitón. Világbajnoki arany érmet szerzett 1987-ben, ezüst 1982-ben, bronz 1988-ban, Európa-bajnoki arany 2005-ben, majd hatodik hely a 2007-es világbajnokságon.
„Alt for Norge”, Mindent Norvégiáért”
A legfontosabb ilyen pillanat egy tragédiához köthető. Anders Behring Breivik 2011. július 22-én bombát robbantott Osloban, majd lemészárolt hetvenhét embert, többségükben fiatalokat, Utøya szigetén.
Az augusztus 21-i nemzeti megemlékezésen a 74 éves Harald fekete öltönyben, gyakran remegő hangon, könnyes szemmel mondott beszédet.
Ennél a mondatnál a hangja megbicsaklott - majd kijelentését hosszan tartó vastaps követte. Hasonló szerepet vállalt az 1992-es újév napján pusztító viharnál, a 2020-as gjerdrumi földcsuszamlásnál és a Covid-járvány idején.
„Norvégia te vagy. Norvégia mi vagyunk.”
A másik ikonikus pillanat 2016. szeptember 1-én, Harald trónra lépésének huszonötödik évfordulóján történt. Körülbelül 1500 vendég előtt, a Palotaparkban tartott üdvözlőbeszédben Harald sorra vette, kik a norvégok:
A beszéd teljes szövege a Norvég Királyi Ház oldalán olvasható. Felsorolta, hogy a norvégok Afganisztánból, Pakisztánból, Lengyelországból, Svédországból, Szomáliából és Szíriából vándoroltak be, és azzal zárta: a legnagyobb reménye az, hogy képesek lesznek gondoskodni egymásról, és továbbépítik az országot „a bizalom, a közösség és a nagylelkűség alapján”.
A beszéd jelentősége, hogy egy alkotmányos uralkodó itt pontosan a hatalmi korlátain belül tett politikai súlyú lépést. Nem törvényt hozott és nem pártot támogatott – csak megmondta, kit tekint norvégnak. Egy olyan országban, ahol öt évvel korábban egy szélsőjobboldali terrorista hetvenhét embert ölt meg éppen emiatt, ez korátnsem volt semleges gesztus.
