2015. nyarára Európa a szíriai polgárháború, valamint az afganisztáni és iraki konfliktusok elől menekülők tömeges beáramlásával szembesült.
Augusztus 31-én Angela Merkel egy drezdai menekülttábor meglátogatása után tartott sajtótájékoztatóján mondta ki azt a később szállóigévé vált mondatot, amely végigkísérte az elkövetkező éveket:
Merkel később egy interjújában hangsúlyozta, hogy tudatosan mondott többes számot, nem azt, hogy „én meg tudom oldani”, mert számított rá, hogy a német társadalom közösen fog megbirkózni a kihívással.
A helyzet szeptember elejére Budapesten, a Keleti pályaudvarnál eszkalálódott a legélesebben: miután a magyar hatóságok leállították a nyugat felé tartó vonatközlekedést, több ezer, jellemzően szíriai, afgán és iraki menekült rekedt napokig, illetve egyes esetekben hetekig a pályaudvar tranzitzónájában, rendkívül nehéz körülmények között.
Szeptember 4-én, délben, miután a várakozásba belefáradt tömeg elvesztette a türelmét, több mint ezer – egyes beszámolók szerint mintegy 1500 – menekült spontán módon elindult gyalog Budapestről az osztrák határ felé, az M1-es autópályán. A mintegy 150 kilométeres útra sokan papucsban, mezítláb, gyermeket vagy mankót cipelve, illetve kerekesszékkel indultak neki. A menetet a nemzetközi sajtó hamar „a remény menetének” (March of Hope) nevezte el és a világ minden tájáról érkező tudósítók és fotósok kísérték figyelemmel.
München, szeptember 5.: a „Willkommenskultur”
A müncheni főpályaudvaron önkéntesek százai fogadták az érkezőket élelmiszerrel, vízzel, játékokkal és tapssal. A jelenetek bejárták a világsajtót. Szeptember 5-e és 6-a között nagyjából húszezren érkeztek Münchenbe; a következő hetekben az érkezők száma tovább nőtt.
A nyitás azonban rövid életűnek bizonyult: mindössze kilenc nappal később, szeptember 13-án Németország ismét bevezette a határellenőrzést, miután egyes régiók nehezen bírták a hirtelen megnövekedett érkezők számának kezelését.
Magyarország szeptember 15-re befejezte a szerb határon a kerítést, és lezárta a röszkei átkelőt; másnap a határnál összecsapásokra került sor. Az útvonal ezután Horvátország, majd Szlovénia felé tolódott.
Az EU 2015. szeptemberében elfogadott egy 160 ezer fős, tagállamok közötti elosztási (kvóta-) mechanizmust, amelyet Magyarország, Szlovákia, Csehország és Románia ellenzett. Magyarország és Szlovákia az Európai Bírósághoz fordult, de 2017-ben elveszítette a pert; a kvótarendszer a gyakorlatban így is nagyrészt működésképtelen maradt.
Merkel döntése azóta is a viták középpontjában
A döntés máig megosztja a közvéleményt: támogatói szerint alapvető emberi jogi kötelezettség teljesítése volt, kritikusai szerint viszont gazdasági terheket, kulturális feszültségeket és biztonsági kockázatokat idézett elő, illetve hosszú távon hozzájárult az európai populista pártok, köztük a német AfD megerősödéséhez.
Merkel a döntés tizedik évfordulóján adott interjújában is kiállt egykori álláspontja mellett:
„Talán vízágyúkkal vagy erőszakkal kellett volna elzavarnunk őket? Ez számomra nem lett volna elfogadható megoldás”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy háborús övezetekből menekülő, tranzitországokban – köztük Magyarországon – szenvedő emberekről volt szó. Elismerte ugyanakkor, hogy a döntés nyomán két éven belül több mint egymillió menedékkérelem érkezett, ami komoly terhet rótt a német önkormányzatokra, iskolákra és bölcsődékre, de úgy vélte, Németország az elmúlt évtizedben „sokat elért” a beilleszkedés terén, még ha az integráció folyamatos, ma is zajló feladat is marad.
