Szudánban 2023 áprilisa óta polgárháború dúl a hadsereg (SAF), Abdel Fattah al-Burhan tábornok vezetésével, és a Gyorsreagálású Erők (RSF), Mohamed „Hemedti” Hamdan Dagalo irányítása alatt között. A konfliktus a 2021-es katonai puccsot követő hatalommegosztási vitából és abból a kérdésből eredt, hogyan integrálják az RSF félkatonai alakulatot a reguláris hadseregbe.
A háború három és fél éve alatt a frontvonalak jelentősen mozogtak: 2025 márciusában a hadsereg visszafoglalta a fővárost, Kartúmot, majd 2025. október 26-án az RSF elfoglalta El-Fashert, Észak-Darfúr fővárosát. Az országban ma gyakorlatilag két rivális kormányzat működik: a hadsereg által irányított „Remény Kormánya” Port Szudánban, illetve az RSF „Béke és Egység Kormánya” Nyalában. Ebben a helyzetben Kordofán régiója vált a háború jelenlegi döntő frontvonalává, miután a hadsereg visszafoglalta az „Export Road” menti településeket, defenzívába szorítva az RSF-et a terület középső részén.
A háború emberáldozatait és az elüldözöttek számait nehéz pontosan megállapítani, mivel a legsúlyosabban érintett területek jelentős része hozzáférhetetlen a független megfigyelők számára – a rendelkezésre álló adatok ezért forrásonként jelentősen eltérő becslések, nem vitathatatlan tények. A halálos áldozatok számát 59 ezer fő fölé becsülik, több elemzés szerint ez a valós számnál jóval alacsonyabb, egyes szélesebb becslések 150–400 ezer közé teszik a tényleges veszteséget.
Az elüldözöttek száma a becslések szerint 11–15 millió között mozog, és 4,5 millió ember tért vissza otthonába az elmúlt 18 hónapban, gyakran olyan területekre, ahol az alapvető infrastruktúra is hiányzik.
Az élelmiszerválság is súlyos: hozzávetőleg 19,5 millió ember – a lakosság kétötöde – él akut élelmezési válságban, tágabb becslés szerint 21 millió fölött; körülbelül 135 ezer ember katasztrofális (IPC 5-ös) élelmezési helyzetben van 14 gócpontban, és becslések szerint 825 ezer, öt év alatti gyermeket fenyeget súlyos akut alultápláltság 2026-ban, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. július 12-én egy szudáni bíróság távollétében halálra ítélte Hemeditit és további 15 RSF-vezetőt háborús bűnök és népirtás vádjával, a 2023 júniusában, Nyugat-Darfúrban meggyilkolt kormányzó ügyében. Ez az első ítélet az RSF felső vezetése ellen, gyakorlati hatása azonban bizonytalan, mivel az elítéltek jelenleg RSF-ellenőrzés alatt álló területen tartózkodnak.
Kordofán lángokban: ostrom, dróntámadások és áradások
2026 augusztusában a harcok súlypontja egyértelműen Kordofánra, ezen belül is El Obeid térségére – Észak-Kordofán fővárosára – helyeződött. Augusztus 14-én heves harcok zajlottak a várostól délnyugatra és nyugatra, miután az RSF hajnali szárazföldi támadást indított Umm Arada és a Hashaba-dombok ellen, mintegy 25 kilométerre El Obeidtől.
Az RSF ezt követően fokozta dróntámadásait Bara és Jabrat al-Sheikh térségében, valamint az El Obeidbe vezető exportúton; a hadsereg augusztus 17-én két RSF-drónt lőtt le.
Az RSF egy rajtaütést is végrehajtott Um Dareisa és Al-Shaqla falvakban, mintegy 40 kilométerre El Obeidtől délnyugatra, ahol legalább hat civil vesztette életét, több száz ember pedig El Obeidbe menekült.cAugusztus 25–26-án az RSF-hez kötődő SPLM-N csoport támadásai Dél-Kordofánban legalább 27 halálos áldozatot követeltek, köztük négy gyermeket.
El Obeid háború előtti lakossága körülbelül 750 ezer fő volt; a helyi Humanitárius Segélybizottság becslése szerint a város népessége mára 3–3,4 millióra nőtt a beözönlő menekültek miatt, ennek nagyjából fele – közel 1,5 millió ember – belső menekült, ezen belül mintegy 100 ezren élnek nyolc, túlzsúfolt hivatalos táborban, miközben a front néhány tíz kilométeren belülre került a várostól.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) jelentése szerint 2026. július 8-ig legalább 141 dróntámadás érte Észak-Kordofánt, ezek több mint fele (51 százaléka) 2026 júniusa óta történt – ez azt jelenti, hogy Észak-Kordofán a legtöbb dróntámadást elszenvedő szudáni állam 2026-ban. A támadások célpontjai között iskolák, piacok, üzemanyagraktárak, vízpontok és a fő erőmű is szerepeltek; a fő áramelosztó transzformátort ért találat miatt a vízszivattyúzás, a kórházak és a telekommunikáció is áram nélkül maradt. Egy három hetes időszakban, 2026 júliusában legalább 45 civil vesztette életét. A vízellátás összeomlott: a táborokban naponta mindössze körülbelül egy liter víz jut egy főre, az üzemanyag ára pedig elérte a literenkénti 15 dollárt. Kolerajárvány tört ki 2026 májusának végén Nyugat-Kordofánban, majd később Észak-Kordofánban is. Az ENSZ figyelmeztetése szerint „tömeges atrocitások” veszélye fenyegeti El Obeidet.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2026. augusztus 24-i ülésén tömeges gyilkosságokról, nők és lányok elrablásáról, valamint ismétlődő mintázatként jelentkező tömeges nemi erőszakról számoltak be a szudáni helyzettel kapcsolatban.
A líbiai útvonal és az uniós menedékkérelmek
A szudáni válság egyik legközvetlenebb európai kapcsolódási pontja a Líbián át vezető migrációs útvonal. Az ENSZ becslése szerint 2023 áprilisa óta mintegy 559 ezer szudáni menekült rekedt Líbiában; az UNHCR 2026. márciusi jelentése szerint 91 494 regisztrált szudáni menekültet és menedékkérőt tartanak nyilván az országban – ezzel a szudániak messze a legnagyobb nemzetiségi csoportot alkotják a líbiai menekültek között.
A földközi-tengeri átkelések adatai is jelzik a szudáni jelenlétet: 2026-ban 3196 főt regisztráltak elfogás vagy mentés során a líbiai vizeken, ebből 1581 főt márciusban, jellemzően szudáni állampolgárokat; egy korábbi jelentés 1615 fős, ezen belül februárban 1078 fős adatot közölt. 2026 első két hónapjában több mint 560 ember tűnt el a Földközi-tengeren az 500-nál is több, Líbiából, Tunéziából és Algériából induló átkelés során.
Az Eurostat adatai szerint 2025-ben összesen 669 365 első menedékkérelmet nyújtottak be az Európai Unióban, ez 27 százalékkal kevesebb, mint 2024-ben, és a szudániak akkor még nem tartoztak a legnagyobb nemzetiségi csoportok közé. 2026-ban azonban nőtt a szudáni kérelmezők súlya: áprilisban 1720 első szudáni menedékkérelmet regisztráltak, ezzel a negyedik helyen a venezuelaiak (4875), az afgánok (3830) és a bangladesiek (2630) mögött; májusban 1690 szudáni kérelmet nyújtottak be, ami szintén a negyedik helyet jelentette, ugyanabban a hónapban 110 kísérő nélküli szudáni kiskorút regisztráltak. 2025-ben a szudániak az egyik legnagyobb csoportot alkották az uniós áttelepítési programokban is (1150 fő, a teljes áttelepítettek 11,2 százaléka), 2025 negyedik negyedévében pedig 2110 szudáni állampolgár kapott elsőfokú védelmi státuszt az EU-ban.
A 2024 végi Aszad-rezsim bukása óta Líbia stratégiai jelentősége nőtt Moszkva számára, és Brüsszelben egyre inkább felmerül az aggodalom, hogy Oroszország szándékosan is felhasználhatja a migrációs nyomást politikai eszközként az EU-val szemben – ezt azonban a rendelkezésre álló források feltételezésként, nem bizonyított tényként kezelik. Ezzel párhuzamosan tény, hogy az EU migrációs politikája egyre inkább a líbiai hadurakkal, köztük Khalifa Haftarral kötött megállapodásoktól függ: 2025 júliusában Haftar kiutasította Bengáziból az EU migrációs biztosának, Magnus Brunnernek a küldöttségét.
Aranycsempészet és uniós vita az Emírségekről
A háború finanszírozásának egyik kulcskérdése a szudáni arany sorsa. Becslések szerint Szudánból 2025-ben mintegy 70 tonna aranyat termeltek ki, körülbelül 230 millió dolláros értékben, ennek nagyjából kétharmadát az Egyesült Arab Emírségekbe csempészték; más elemzések milliárd dolláros nagyságrendű, az Emírségekbe és Kenyába irányuló aranykereskedelemről beszélnek, amely fegyverek és zsoldosok finanszírozására szolgál.
Július 9-én az Európai Parlament 476:28 arányú állásfoglalásban sürgette az RSF terrorista szervezetté nyilvánítását, és ezzel a dokumentummal első alkalommal nevezte meg kifejezetten az Egyesült Arab Emírségeket mint az RSF vezető külföldi támogatóját. Az EU Tanácsa ezzel szemben július 13-án nem fogadta el az RSF terrorista minősítését, és nem vezetett be szankciókat az Egyesült Arab Emírségekkel szemben – ugyanakkor elfogadott egy tilalmat a szudáni eredetű arany kereskedelmére, valamint az aranykitermeléshez használt higany és cianid exportjára vonatkozóan.
Az Európai Parlament állásfoglalása és a Tanács döntése közötti eltérés az uniós intézmények közötti megosztottságot jelzi ebben a kérdésben: a Tanács nyilatkozata nem is említi meg az Egyesült Arab Emírségeket. Az Egyesült Királyság ezzel párhuzamosan 2026 júliusában önálló szankciókat vezetett be egy RSF-hez köthető aranyfinanszírozási hálózattal szemben. Egy 2026. július végi jelentés szerint az Egyesült Arab Emírségekből származó drónok az uniós elítélő nyilatkozatok ellenére továbbra is civil célpontokat támadnak Szudánban.
Az orosz szál?
A Wagner-csoport 2018 óta képzett csapatokat mindkét szudáni fél számára, és az „M Invest” nevű fedőcég révén aranybányát üzemeltetett Abidiya közelében. A háború 2023 áprilisi kitörésekor a csoport eredetileg az RSF-et támogatta, cserébe az aranybányákhoz való hozzáférésért, majd 2024 tavaszán átállt a hadsereg oldalára, fegyverszállításokért és egy esetleges vörös-tengeri katonai bázis lehetőségéért cserébe.
2023 vége óta az orosz Védelmi Minisztériumnak alárendelt „Africa Corps” vette át a Wagner-csoport afrikai jelenlétének nagy részét, míg az orosz külföldi hírszerzés (SZVR) a dezinformációs és politikai befolyásoló hálózatok irányítását vette át.
A port-szudáni haditengerészeti bázis terve régóta napirenden van: Burhan tábornok már 2017-ben 25 éves megállapodást ajánlott Oroszországnak. 2025. november 10-én az orosz nagykövet, Andrej Csernovol bejelentette a projekt átmeneti felfüggesztését, 2025 decemberében pedig Burhan megerősítette Szaúd-Arábiának, hogy minden vörös-tengeri katonai bázisterv – beleértve az oroszt is – be van fagyasztva. Elemzők szerint Burhan ezt alkupozícióként használja a nemzetközi tárgyalásokban.
Segélyverseny Ukrajnával és más válságokkal
A szudáni humanitárius válság kezelését jelentős finanszírozási hiány nehezíti, miközben a nemzetközi segélyforrásokért egyre élesebb a verseny más válságövezetekkel. Az ENSZ 2026-os szudáni regionális menekült-reagálási terve – amelyet az UNHCR 123 partnerszervezettel közösen dolgozott ki – 2026 februárjának közepén 1,6 milliárd dolláros felhívást tett közzé, 5,9 millió ember (4 millió menekült és 1,8 millió befogadó közösségi tag) megsegítésére hét szomszédos országban: Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Egyiptom, Etiópia, Líbia, Dél-Szudán és Uganda.
Az ENSZ 2026-ra összesen 23 milliárd dollárt kért a globális humanitárius szükségletekre, ami a becsült igények mintegy felét fedezi. A teljes nemzetközi humanitárius segélyezés 2024-ben mintegy 5 milliárd dollárral csökkent, minden idők legnagyobb ilyen visszaeséseként. Az Egyesült Államok szudáni segélyprogramjának finanszírozása 2024-ről 2025-re a felére csökkent, és 2025-ben a teljes szudáni segélyterv kevesebb mint 40 százaléka volt finanszírozott. A Trump-adminisztráció 2025 elején az USAID-támogatások mintegy 83 százalékát törölte, és az Egyesült Királyság, illetve Németország is saját megszorító intézkedésekkel követte ezt a lépést.
A szudáni segélyezés emellett szinte versenyez a szűkülő nemzetközi forrásokért olyan más válságövezetekkel, mint Gáza, Ukrajna és Mianmar. Miközben Ukrajna humanitárius terve viszonylag jól finanszírozott, a szudáni terv tartósan alulfinanszírozott marad.
