1939. szeptember 1-jén, hajnali 4 óra 45 perckor a Schleswig-Holstein német csatahajó tüzet nyitott a gdanski Westerplatte lengyel katonai tranzitraktárára, ezzel párhuzamosan pedig a Wehrmacht alakulatai és a Luftwaffe gépei egész vonalon rontottak rá Lengyelországra.
Adolf Hitler a háború igazolására egy hamis, színlelt provokációt – a gleiwitzi rádióadó elleni, lengyel egyenruhába öltöztetett elítéltekkel végrehajtott támadást – használt fel. A lerohanás nemcsak egy területi vitáról szólt; a háttérben a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a náci Németország és a Szovjetunió már felosztotta egymás között Kelet-Közép-Európát.
Nagy-Britannia és Franciaország szeptember 3-án – szövetségi kötelezettségeiket teljesítve – hadat üzent Berlinnek, a gyakorlatban azonban sokáig tétlenek maradtak, így Lengyelország egyedül maradt a túlerővel szemben. Ez a helyi háborúnak indult fegyveres összecsapás azonban alig néhány nap alatt olyan globális viharrá eszkalálódott, amely hat éven keresztül égette a kontinenst, és becslések szerint 60-80 millió ember életét követelte. A civil lakosság elleni példátlan brutalitás, a totális háború kegyetlensége és az államhatárok erőszakos átrajzolása olyan sebeket hagytak Európán, amelyek generációkon át megmaradtak.
