1940.szeptember 7-e, a brit sajtó által csak „Fekete szombatként” emlegetett nap drasztikus fordulatot hozott a második világháború menetébe. Miután Adolf Hitler és a Luftwaffe főparancsnoksága elhibázottnak ítélte a brit katonai repterek tizedelését, a stratégiai fókusz a nagyvárosokra és Londonra irányult.

A délutáni órákban több száz német Heinkel és Dornier típusú nehézbombázó lepte el az eget, hogy robbanó- és gyújtóbombák ezreivel borítsa lángba a Temze menti dokkokat és a legsűrűbben lakott Munkásnegyedeket.

Támadások éjjel és nappal

Ez a nap volt a hírhedt „Blitz” kezdete, amely az elkövetkező hónapokban brutális valósággá vált a szigetországban. London az ezt követő 57 napban és éjszakában folyamatos, megszakítás nélküli légitámadásoknak volt kitéve. A német stratégia nyíltan a lakosság moráljának megtörését és a hátország gazdasági gerincének összeroppantását célozta meg.

A civil áldozatok száma gyorsan emelkedett: csak az első napon több mint 400 ember vesztette életét, és a hónap végére már ezrével számolták a halálos áldozatokat.

A mindennapok a föld alatt folytatódtak: a londoniak százezrei kerestek menedéket a metróállomások peronjain, valamint a kertekbe ásott Anderson-óvóhelyeken. Bár a pusztítás mérhetetlen volt – London épületállományának jelentős része megsérült vagy megsemmisült –, a lakosság kitartása legendássá vált. A félelem ellenére a közösségi szolidaritás és a „Keep Calm and Carry On” szellemisége átsegítette a társadalmat a legsötétebb órákon, és a Luftwaffe végül nem érte el stratégiai célját, a britek nem adták meg magukat.