1989 kora őszén az NDK-ból érkező, a nyugat-német határok megnyitásában bízó állampolgárok tízezrei torlódtak fel budapesti nagykövetségeken, templomkertekben és átmeneti táborokban.
Az augusztusi Páneurópai Piknik után kiderült: a rendszerváltás küszöbén álló magyar állam már nem hajlandó a keleti testvérpárt utasításait követve erőszakkal fellépni a szabadságukat kereső emberek ellen.
A kulcsfontosságú politikai áttörés 1989. szeptember 10-én este indult el. Horn Gyula külügyminiszter a Magyar Televízió népszerű „A hét” című politikai magazinműsorában hivatalosan bejelentette: a magyar kormány felfüggeszti a kelet-német állampolgárok utazásait korlátozó kétoldalas megállapodás érvényességét, és éjféltől megnyitja nyugati határait. Az intézkedés értelmében minden NDK-s polgár szabadon távozhatott az általa választott harmadik országba – gyakorlatilag tömegesen indulhattak el az NSZK felé.
Ez a határozott magyar lépés nemcsak humanitárius gesztus volt a hidegháború végén, hanem egy jól kiszámított, mégis bátor geopolitikai manőver is Németh Miklós miniszterelnök kormányától.
A határnyitás jelentős fordulatot hozott
A mai európai politika gyakran elfelejti azt a szolidaritást és határok átívelő bátor vizionárius gondolkodást, amely 1989-ben átrendezte a kontinens térképét. A magyar határnyitás bebizonyította, hogy egy közép-európai kisállam is képes világtörténelmi fordulatot elindítani, ha az egyetemes emberi értékeket és a szabadságot választja a merev ideológiák helyett.
