A mai Kijev történetének talán legmeglepőbb ténye nem is egy esemény, hanem egy dátum.

A városban és a nemzetközi sajtóban is sokszor emlegetett "Kijev 482-ben alapíttatott" évszám ugyanis nem szerepel a város történetét elbeszélő középkori Nesztor-krónikában, és nincs mögötte semmilyen komoly forrás — ezt az évet a szovjet hatóságok jelölték ki az 1970-es-80-as években, hogy 1982-ben megünnepelhessék a város "1500. évfordulóját".

A valódi, régészetileg igazolható városi település ennél jóval később, a 9. század végére tehető, bár a Dnyeper partján kelet-szláv törzsek már az 5. századtól éltek. A hagyomány szerint egyébként három testvér — Kij, Scsek és Horiv — és nővérük, Libid alapította a várost, a legidősebbről elnevezve; hogy ez mennyiben történeti tény és mennyiben legenda, ma is nyitott kérdés.

Egy varég fejedelem fővárosa

A valódi történet a 9. század végén kezdődik, amikor a skandináv eredetű varég (viking) Rurik-dinasztia egyik tagja, Oleg fejedelem — a hagyományos elbeszélés szerint 882-ben — elfoglalta Kijevet, és ide helyezte át székhelyét Novgorodból. A döntést a város stratégiai fekvése indokolta: itt haladt át a "varégoktól a görögökig" vezető nagy kereskedelmi útvonal, amely a Balti-tengert kötötte össze Bizánccal. A hagyomány szerint maga Oleg nevezte el Kijevet "a Rusz-városok anyjának". Modern kutatók ugyanakkor vitatják, hogy a hatalomváltás valóban ilyen gyors és egyértelmű volt-e — egyes elemzések szerint a térségben korábban meghatározó kazár befolyás még évtizedekig, a 920-as évekig fennmaradhatott, vagyis a krónika által sugallt éles váltás a valóságban fokozatosabb folyamat lehetett.

Kijev
Kijev Fotó: depositphotos

A Kijevi Rusz — a mai Ukrajna, Oroszország és Belarusz közös történeti előzménye — aranykorát a 10. század végén és a 11. században élte. 987-ben (más olvasat szerint 988-ban) I. (Nagy) Vlagyimir fejedelem a hagyomány szerint követeket küldött szét, hogy megvizsgálják a szomszéd népek vallásait, majd — miután elutasította az iszlámot, a judaizmust és a nyugati kereszténységet is — a bizánci ortodoxiát választotta. A konstantinápolyi Hagia Sophiát megtekintő küldöttek állítólagos beszámolója szerint "nem tudtuk, hogy a mennyben voltunk-e vagy a földön, mert a földön nincs ilyen pompa és ilyen szépség". A megkeresztelkedés politikai szövetséggel is összefonódott: Vlagyimir a bizánci császár testvérét, Anna hercegnőt vette feleségül, cserébe katonai segítséget nyújtott a császárnak. A tömeges keresztelést a Dnyeperben tartották — ezzel a Rusz a bizánci kulturális kör részévé vált, ami évszázadokra meghatározta írásbeliségét, egyházi szervezetét és művészetét.

Bölcs Jaroszlav fejedelem (kb. 1019-1054) korában épült fel a ma is álló Szent Szófia-székesegyház — bár alapítási évét a történészek vitatják: egyes elemzések szerint már Nagy Vlagyimir 1011-ben elkezdte építtetni, mások szerint Jaroszlav 1037-ben, a besenyők feletti győzelme után. (Ukrajna kormánya és az UNESCO hivatalosan az 1011-es dátumot fogadta el, és 2011-ben ünnepelte az épület 1000. évfordulóját.) Jaroszlav uralkodása alatt alapították a Kijevi Rusz legrégebbi kolostorát, a Kijev-Pecsersk Lavrát is. A korabeli Kijev lakosságát a becslések tág sávban, 25-100 ezer fő közé teszik — a pontos szám bizonytalan, de a rendelkezésre álló adatok szerint a kor egyik legnagyobb európai városáról volt szó, összevetve azzal, hogy London vagy Hamburg lakossága ekkoriban mindössze 20 ezer fő körül mozgott. Jaroszlav lányait sorra adta férjhez európai uralkodókhoz — köztük Anasztáziát I. András magyar királyhoz —, ami miatt utókora "Európa apósaként" is emlegeti.

A virágzásnak a 12. század belső hatalmi harcai vetettek véget: az örökösödési rend miatt a fejedelemség egyre kisebb, egymással rivalizáló részekre esett szét, és a kijevi trónt a század folyamán több tucatszor is új fejedelem foglalta el. 1169-ben egy rivális fejedelmi koalíció először dúlta fel magát Kijevet is — a várost ez a csapás politikailag tartósan meggyengítette, s ez volt az az állapot, amelybe 1240-ben, immár egy évszázados belső hanyatlás után, Batu kán mongol serege érkezett. Az ostrom pontos lefolyását a korabeli krónikák egymásnak ellentmondóan írják le, a gyakran idézett, kb. 50 ezer lakosból 48 ezer áldozatot említő szám is inkább hagyománynak, mint megbízható statisztikának tekinthető — de abban minden forrás egyetért, hogy a pusztítás rendkívüli volt. Egy pár évvel később a városon átutazó ferences szerzetes, Giovanni da Pian del Carpine feljegyzése szerint a valaha "nagyon nagy és sűrűn lakott" Kijevben ekkor alig kétszáz ház állt.