A Petermann-gleccser Grönland északnyugati partvidékén fut a tengerbe, és egyike a sziget utolsó nagy, lebegő jégnyelveinek – vagyis azoknak a több tíz kilométer hosszan a vízen kinyúló jégnyúlványoknak, amelyek a szárazföldi jégtakarót a tenger felé vezetik. Augusztus 4-én ebből a nyelvből szakadt le egy 76,4 négyzetkilométeres, akár 150 méter vastag tabuláris jéghegy.
Ez a gleccser 2012 óta legnagyobb lebegőjég-vesztése, és az egész Északi-sarkvidéken a 2020 óta legnagyobb leszakadás. Az eseményt Adam Garbo, az Ottawai Egyetem glaciológus doktorandusza azonosította.
A Petermann-gleccser régóta Grönland egyik legnagyobb megmaradt jégnyelve. Évek óta számítottunk erre a leszakadásra, és most látni, ahogy végre megtörténik, rendkívüli.— Adam Garbo glaciológus, Ottawai Egyetem
A műhold négy hónappal korábban látta a repedéseket
A leszakadás nem ért váratlanul senkit. Az Európai Űrügynökség Copernicus Sentinel-1 radarmisszója már 2026 áprilisában – tehát négy hónappal a törés előtt – interferometrikus felvételen mutatta ki a jégnyelvben terjedő deformációt és a repedéshálózatot.
A mérés technikai háttere önmagában is érdekes: egynapos visszatérési idejű radarfelvételekkel készült, a Sentinel-1C és a frissen felbocsátott Sentinel-1D úgynevezett tandem-fázisában, még az 1D üzembe állítási periódusa alatt. Két, egymást szorosan követő radarműhold ilyen párban tud olyan finom felbontással mérni, hogy a jégnyelv felszíni mozgása az óceáni árapállyal együtt is követhető – vagyis nem csak azt látni, hol van repedés, hanem azt is, hogyan lélegzik a jég a dagály ritmusára. A Copernicus-adatok feldolgozását M. Hammond, a Leedsi Egyetem kutatója végezte. Az ESA a felvételt augusztus 21-én tette közzé.
Két nagyobb tábla következik
A kutatók előrejelzése szerint a mostani nem egyszeri esemény, hanem egy leszakadás-sorozat első darabja. Két további nagy leszakadást várnak: egy 94, majd egy 84 négyzetkilométeres jégszigetet. Ha mindkettő megtörténik, a három esemény együtt a Petermann jégnyelvének körülbelül 22 százalékát viszi el.
Az eseményt az Ottawai Egyetem, a Stirlingi Egyetem, az Environment and Climate Change Canada, a Lancasteri és a Leedsi Egyetem kutatói közösen azonosították.
Miért fontos egy sarkvidéki jégsziget
A laikus szemnek egy leszakadó jéghegy egy leszakadó jéghegy. A glaciológusoknak, vagyis a gleccserkutatóknak viszont a sarkvidéki jégszigetek külön kategóriát jelentenek.
Dr. Anna Crawford, a Stirlingi Egyetem kutatója szerint az arktiszi jégszigetek jóval ritkábbak, mint antarktiszi megfelelőik – éppen ezért értékes megfigyelési objektumok. „A sarkvidéki jégszigetek tanulmányozásával olyan tudáshoz jutunk, amely átvihető a sarki régiók között” – fogalmazott.
Van a dolognak egy sokkal földhözragadtabb oldala is. Dr. Abigail Dalton, a Canadian Ice Service szakértője a sodródás gyakorlati következményeire hívta fel a figyelmet:
Ezek vastag jégtömbök, amelyek évekig sodródhatnak. Idővel kisebb, nehezebben nyomon követhető darabokra töredeznek, amelyek veszélyt jelentenek a hajókra és az ipari tengeri létesítményekre.— Dr. Abigail Dalton, Canadian Ice Service
Egy 150 méter vastag jégtömb ugyanis nem olvad el egy szezon alatt. Évekig kering, közben szétesik, és a kisebb darabok radarral már jóval rosszabbul észlelhetők – miközben egy hajónak ugyanolyan végzetesek.
A gleccser már elvesztette a nyelve felét
A Petermann jégnyelv gogyása nem most kezdődött. 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben egyaránt nagy leszakadások történtek, amelyek jelentősen visszahúzták a gleccser frontját. A 2010-es és 2012-es két esemény együtt a jégnyelv körülbelül 50–60 százalékát – hosszban mérve nagyjából 40 kilométert – vitte el.
A 2010-es leszakadás önmagában a nyelv körülbelül negyedét jelentette: az akkor keletkezett jégsziget legalább 259 négyzetkilométeres és több mint 210 méter vastag volt, vagyis a mostaninál lényegesen nagyobb.
A kutatások eddig azt találták, hogy a gleccser dinamikailag viszonylag érzéketlen volt ezekre a nagy leszakadásokra: az éves gyorsulás 10 százalék alatt maradt. Vagyis a nyelv rövidülése egyelőre nem indította be a szárazföldi jég drámai megcsúszását.
A 12 kilométeres határ, ami valóban számít
Egy már lebegő jégtömb leszakadása önmagában nem emeli a tengerszintet – a jég a víz felszínén állva már kiszorította a saját tömegének megfelelő vizet. A tengerszint akkor emelkedik, ha a szárazföldi jég áramlik gyorsabban a tengerbe.
Ebben a folyamatban a jégnyelv szerepe a támasztás: mintegy megtartja, fékezi a mögötte lévő jeget. A kutatások szerint viszont a jégnyelv talapzati vonaltól 12 kilométernél távolabbi, vékonyabb szakaszai alig fejtenek ki ilyen frontális támasztóhatást. Ezért nem is történt eddig érdemi gyorsulás.
Amint azonban a leszakadás eléri a talapzati vonaltól számított 12 kilométeren belüli, jelentősen vastagabb részt, ezeknek az elvesztése már érdemben megnövelheti a szárazföldi jég áramlási sebességét – és ezzel a Petermann hozzájárulását a globális tengerszint-emelkedéshez.
Más szóval: a mostani jégsziget önmagában nem tengerszint-esemény. A küszöb, ami felé a gleccser tart, az okozhat gondot.
Nem a klímaváltozás a közvetlen ok
A leszakadást bemutató tudományos közlemények és beszámolók az esetet nem tulajdonítják közvetlenül a klímaváltozásnak. Glaciológiai folyamatként és megfigyelési kérdésként kezelik – egy évek óta látható, előre jelzett törésként, nem egyetlen esemény okaként.
Az sem tudható egyelőre, merre sodródik a tábla, mennyi ideig lesz nyomon követhető, és a következő két leszakadásra sincs dátum: a kutatók csak annyit írnak, hogy „hamarosan”.
Ami viszont mindebből jelentős, hogy a sarki jég viselkedése ma már hónapokkal előre megjósolható két, egymást követő európai radarműholddal.
