A 19. század derekán a krími háború a korabeli világ egyik legköltségesebb és legvéresebb konfliktusává vált, amelyben Oroszország terjeszkedési törekvéseivel szemben az Egyesült Királyság, Franciaország, az Oszmán Birodalom és a Szárd-Piemonti Királyság koalíciója lépett fel.
A háború központi színtere a Krím félsziget és azon belül is Szevasztopol, a cári Fekete-tengeri Flotta fő bázisa volt. A csaknem egy éven át tartó, kimerítő ostrom 1855 szeptemberének elején érte el a tetőpontját, amikor a szövetségesek áttörték a kulcsfontosságú védműveket, köztük a Malakov-kurgánt.
Az akkori események drámai fordulatot hoztak: 1855. szeptember 8-án a francia csapatok rohammal bevették a Malakovot, így a Szevasztopoli-öböltől délre eső városrész védhetetlenné vált. Az oroszok akkori parancsnoka, Mihail Gorcsakov herceg szeptember 9-ére virradó éjszaka adott parancsot a rommá lőtt, lángoló déli erődítmények feladására, a csapatok átvezetésére egy ideiglenes pontonhídon az északi oldalra, valamint a megmaradt hajók és katonai infrastruktúra megsemmisítésére. A várost elhagyó orosz erők olyan pusztítást hagytak maguk mögött, ami még a győztes szövetségeseket is sokkolta.
A krími háború sorsa megpecsételődött
Szevasztopol eleste megpecsételte a krími háború sorsát, és a következő évben megkötött párizsi béke hosszú időre visszavetette Oroszország földközi-tengeri és balkáni ambícióit. A történelem ismétlődő mintái azonban szembetűnőek: a Krím félsziget geostratégiai jelentessége az elmúlt közel két évszázadban mit sem kopott.
Ahogy az 1855-ös vereség rákényszerítette a cári birodalmat a birodalmi határok és érdekek újragondolására, úgy a mai geopolitikai valóságban a félsziget státusza továbbra is a békés vagy éppen fegyveres konfliktusok Gordiuszi csomója marad.
